Nagy Zah Partner német ügyvédi iroda
Céginformáció Európa szerte
Német cége alapítása, könyvelése, iroda szolgáltatás
Vissza

Öröklési ügyek

Egész Németország területén képviseljük Önt, valamint jogi tanácsot adunk Önnek a németországi örökösödéssel kapcsolatos valamennyi kérdést illetően, emellett segítéségre lehetünk az esetlegesen az örökösödéssel kapcsolatban felmerülő vagyoni viták rendezésénél is.
Képviseljük Önt továbbá a hagyatéki üggyel foglalkozó német bírósággal és a végrendelet végrehajtójával szemben, valamint örökös társak közösségének fennállása esetén az ügykezelői és vagyon elkülönítési eljárásban is.
Tájékoztatjuk Önt, mint örököst, az Önt megillető Németországban irányadó jogokról és kötelezettségekről, az örökség visszautasításának lehetőségeiről, valamint az egyéb jogszabályban előírt határidőkről.
Segítünk Önnek abban is, hogy a német vállalati hagyaték minél rövidebb idő alatt a vállalat érdekeinek megfelelő vagyoni helyzetbe/állapotba kerüljön. Segítségére vagyunk továbbá azon vállalatok vagy üzletrészek értékesítésénél is, amelyek szintén a hagyaték részét képezik.
A fentieken túl a hagyaték megnyílása esetén informáljuk Önt a Németországban irányadó, az örököst terhelő adóteher mértékéről is.
 

zaro
© Nagy Zäh Partner | 2012-02-23 05:56:26